2014. március 21., péntek

Búcsú - Mindent köszönök!!!

Nem hittem volna, hogy elérkezik ez a nap is. Nem vagyok valami búcsúzós típus, ezért próbálom rövidre fogni. Még egyszer köszönöm annak aki velem tartott, és végig követte Elie életét. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyi embert fog érdekelni az irományom.
Higgyétek el, minden egyes részt lelkesen körmöltem, és széles mosoly ült ki az arcomra ahogy megláttam egy-egy hozzászólást, pipát, feliratkozót vagy chat -en történő vélemény nyilvánítást.
Hálás vagyok nektek, hogy végig tudtam ezt csinálni, hiszen olvasói motiváció nélkül eszem ágában se lett volna folytatnom. Számtalanszor éreztem, úgy, hogy abba fogom hagyni, mégsem tettem, így most eszméletlenül büszke vagyok magamra. Kaptam ugyan hideget-meleget. Volt amit építő jellegű kritikának fogtam fel, volt amit sértésnek. Ennek ellenére köszönöm szépen a kritikákat, és természetesen a minden alkalommal, szerintem gyönyörűre sikeredett design-okat.

A blog folyamán változó volt a feliratkozók száma, jelenleg 39-en vagytok, ami persze nem jelenti azt, hogy ezentúl tilos feliratkozni.
Összesen 76 komment érkezett (ami szintén változhat)
Az oldalmegjelenítések számlálója több mint 20 800-ra pörgött fel.
Több mint húsz kritikát kaptam.
Viszonylag sok versenyen vettem részt, ahol sokszor a dobogóra állhattam.
Egy interjú készült velem, és egy különkiadást tettem közzé (karácsonyi)
Néhány díjat is kaptam, amiből sokat nem tettem ki, mivel a 11 dolog magamról, kérdéseket és ehhez hasonlókat nem tolerálok.
A blogon 38 bejegyzés jelent meg. Ebből 27 fejezet, prológus, epilógus és 9 egyéb.
Legtöbben a szereplőket nézték meg.
A blog trailere saját készítésű.
Rengeteg html kódot használtam fel, amiért hálás vagyok a kritikás blogoknak, legfőképpen a khyira-grafika oldalának ahonnan kedvenc kódjaim származnak.

Még egyszer köszönök mindent.

És akkor dobpergés:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése