2014. január 22., szerda

20. Fejezet - Valószínűleg?

Mindenek előtt bocsi a késésért, és nagyon hálás vagyok az előző rész alatti biztató szavakért. Nagyon örültem, ilyen még nem volt, hat hozzászólás egy bejegyzés alatt... Viszont máskor se felejtsetek el kérlek, és jelezzetek vissza. Köszi :)
Na szóval, ide is elérkeztünk. 20 rész, kerek szám. Nem hittem volna, hogy eljutok eddig.
Sajnálom, de ez után egy pici szünetet tartok. Persze nem hagyom abba, és nem lesz hosszú (kb egy hónap). Vegyétek úgy mint egy évad záró kihagyás. Nem tudom, hogy mit fogok ezzel elérni. Remélem az eddigi olvasóim türelmesek lesznek, és nem hagynak cserben.
A helyzet az, hogy idén egy agyon komoly zenei középbe szeretnék felvételizni, amire rengeteget kell készülnöm. Aki ismer, tudja, hogy a zene a mindenem, hét éve harmonikázom.
Jó olvasást!

*Elie szemszöge*

- Szóval akkor végleges a döntésed? –kortyolt a poharába James, eltüntetve az üvegfal közé zárt folyadékot.
- Igen. Kérlek ezt ne mond el senkinek. Anyun kívül te vagy az egyetlen aki tud róla. Nem akarom, hogy elítéljenek. –hadartam kissé elérzékenyülve. Nyelvem immár teljesen átállt tegezésre és gondolkodás nélkül fordul el a magázásról.
- Ebbe szerintem semmi elítélendő sincs. És abban sem, hogy elmondat nekem. Hisz a barátod vagyok. –tette meleg kezét az enyémre. Mit mondjak, tényleg jól esett.
- Hány óra? –suttogtam meghatódva. Igaz már tizennyolc vagyok, de még mindig szeretek időben hazaérni.
- Kilenc lesz pár perc múlva. –kaptam azonnal a választ. –Haza vigyelek? –kérdezte, majd pincér után kiabált. Hamarosan kifizette a vacsorát és a kocsija felé vettük az irányt.

/ Fél óra múlva/

- De nem viccelek. Tényleg majdnem minden lány epedezik érted a suliban. –nevettem teljes szívemből. –Mit meg nem adnának ha most a helyemben lennének.
- Oké, ez már nekem is ciki. –mondta zavartan Blake, mire kénytelen voltam tovább vihogni.
- Vitte már másik diákját is vacsorázni? –futott át a gondolat agyamon amit meggondolás nélkül meg is kérdeztem.
- Persze. –válaszolt teljes nyugodtsággal, mintha ez teljesen normális lenne. Végül elröhögte magát. -Amúgy nem... Dehogy is. -tette hozzá nevetve.
- Elképesztő vagy. –szorult össze kicsit a szívem.
- Csak fiatal.–vágta rá a választ. –Legalábbis én annak érzem magam. –tette hozzá pár másodperccel később. Elmosolyodtam, de valami nem hagyott békén. Egy kellemetlen kérdés motoszkált a fejemben, ami nem engedett nyugton maradni.
- James, kérdezhetek valamit? –böktem ki végül, némi gondolkozás után.
- Bármit. –mondta Blake, mintha tudná mit akarok.
- De nagyon ciki. –húztam össze szemöldököm, még egyszer átfogalmazva a feltenni kívánt kérdést.
- Annál is, hogy az igazgatóddal vacsoráztál és most a kocsijában ülsz? –kérdezte némi nevetés kíséretében.
- Annál is. –bólintottam elkomorulva. –Szóval, a feleségedről lenne szó.
- Uff... Erre nem számítottam. –sóhajtott egy aprót, majd nagyot nyelve folytatta. –Ne kérdezz semmit. Mindent elmondok anélkül is. Szóval Emiliát hittem a nagy szerelemnek. Hiába volt nálam sokkal idősebb és hiába volt egy lánya, azaz Shane. Egy kiállításon ismertem meg. Őrültek voltunk mindketten. Nem volt lakodalmunk, vagy ilyesmi. Pár hét kapcsolat után összeházasodtunk. Aztán egy este felhívtak a sürgősségiről... –akadt el egy pillanatra magabiztos hangja. Na mind egy... Bevallom nehezen tettem túl magam az elvesztésén, de túléltem. És most élek és virulok. Próbálom kihasználni az életet.
- Részvétem. –mondtam mivel más nem jutott eszembe.
- Régen volt. Már teljesen lezártam magamban. És bármennyire is szívtelen embernek tűnhetek egyáltalán nem hiányzik. Ha a sors így akarta, hát el kell fogadni. –Mondta immár vidámabb hangon.
- Értem. Teljesen megértem. Én is így vagyok José-vel. Most szívesen mesélnék én is magamról, de hát te  mindent tönkre tettél, mindent tudsz rólam. –nevettem, szemrehányó énemet elővéve.
- Így jártál. –állította le a kocsit, az útszélre parkolva. –Itthon vagy. –nyitotta ki az felőle lévő ajtót, majd körül sétálva a kocsit, kisegített a járműből. –Bevezesselek?
- Kösz nem. Betalálok egyedül is. –mosolyogtam. –Hé, amúgy mi lesz ha összeveszünk? Kicsapsz a suliból? –sütöttem el a már rég elgondolt poént.
- Ez csak természetes. Mint ahogy Shane-t is kirúgom minden vita után. –hárított talpra esetten.
- Imádom a dumádat. –ráztam meg a fejem mosolyogva.
- Akkor most én jövök. –mondta egy nagyobb levegő vétel után. – Én kérdezek. Szóval a vakságod végleges?
Összeszorult a tüdőm. Nem igazán tudtam mit mondani. Mi tagadás kissé kellemetlenül érintett, de pofátlanság lett volna hárítani. Elvégre gondolom ő se mesélt szívesen a feleségéről. Majdnem sírva fakadva, de bele kezdtem:
- Valószínűleg igen. –suttogtam alig hallhatóan.
- Értem. -bólintott, majd meg fogta a kezem. Várj csak, azt mondtad valószínűleg? –akadt el James lélegzete.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett :)) várom a köveit és sok sikert a versenyben

    VálaszTörlés
  2. majd nézni foglak:3 imádom a történeted <3

    VálaszTörlés
  3. A CSILLAG SZÜLETIK????Sok sikert szurkolok neked ha majd tudom hogy meik leszel és a részt is nagyon birtam

    VálaszTörlés