Sziasztok! Oké, oké... Régen frissítettem, de most itt vagyok az új résszel! Valószínűleg a következő rész sem fog sietni, ezért előre is elnézés kérek! Jó olvasást!
-Előszó-
Képes lennél feldolgozni ahogy minden összeomlik körülötted? Ha elveszítesz olyan embereket akik fontosak számodra? Fel tudnád dolgozni azt, hogy életed végéig sötétségben élj? Tudnál ezek után erős maradni és ezekkel a sebekkel tovább élni? Képes lennél bízni benne, hogy az élet nem rúg többé beléd és talán… talán veled is történik valami szép? Hidd el, akkor kapod a legnagyobb pofont, mikor legjobban a padlón vagy! Senki nem fog neked kegyelmezni. Neked kell átvészelni a történteket!
Úgy gondolod neked vannak a legnagyobb problémáid? Gondold át még egyszer!
*Elie szemszöge*
- … Ééés… bo..bol…boldogan… öööö… boldogan éé..éltek, amí..amíg meg neem hal..haltak. –húztam végig az utolsó sorokon ujjamat a vakoknak készült mesés könyvben. Igen, a vakságom végleges. Soha többé nem fogom tudni megkülönböztetni a pirosat és a lilát. Ahhoz képest egész jól fogadtam. Viszont nagyon félek. Nem tudom, mit fogok tenni a jövőbe.
- Ügyes vagy! –fogta meg kezemet a mellettem ülő hölgy, aki az elmúlt napokban rengeteg dolgot tanított. –Mehetünk sétálni? –adta kezembe a botomat, amivel már egész jól boldogulok.
- Jó napot! –vágott közbe az ajtó nyílás és egy ismerős férfi hang. –Elie, James Blake vagyok. Odakinn azt mondták már nem tart a kezelés. Várjak még?
- Tényleg! Már fél öt. Negyed órája be kellett volna fejeznünk. –hallottam ahogy Mrs. Dana felkel, enyhén hátra csúsztatva a széket, ami nyikorgó hangot adott ki. – Holnap találkozunk Elie. Szia! Viszont látásra uram! –búcsúzott el és távozott.
- Ezt neked hoztam. –foglalt helyet Mr. Blake az imént felszabadult széken. A szívem vadul zakatolt. Mit akar ez itt? És miért hozott virágot?
- Nagyon szépen köszönöm uram. Megtenné, hogy vízbe teszi helyettem? –nyújtottam vissza a remegve a csokrot. Ahogy átadtam, keze enyémhez ért. Valamiért melegség töltötte el a szívemet. –Egyébként mi járatban erre?
- Hiányoztál. –mondta remegő hangon. Az eszem megáll. Hogy érti ezt? –Mármint a suliból. –próbálta kimagyarázni magát, sikertelenül.
- Öhm… Ön is nekem. Vagyis… - dadogtam megilletődötten.
- Nézd, most nem úgy vagyok itt mint az igazgató, hanem mint látogató. Vagy ha te is benne vagy mint barát. Szólíts csak James -nek. –tért vissza a már ismert, magabiztos hangja. Meglepődtem. Pár másodpercig nem is tudtam mit mondani, de ekkor előjött a huncut és vidámabb énem, amit már hónapok óta nem tapasztalhattam.
- Na de tanár úr! Én a diákja vagyok. Ez nem fog menni. –mosolyodtam el egy kis időre, majd ismét elővettem a szomorú arcomat.
- Akkor megharagszom. – mondta. Éreztem ahogy végig simít a hajamon. Furcsán éreztem magam. Teljesen beleborzongtam. –Figyelj. Tudok rólad szinte mindent. Igen, beleértve a terhességet, a vakságot, és apukádat. Tudom azt is, hogy nincsenek barátaid.
- Ezt nem kellett volna. –lábadt könnybe szemmel. –Honnan tud mindezekről?
- Az mindegy. Megvannak a forrásaim. Ne haragudj kérlek Csak azért mondtam, hogy tisztába légy vele és, hogy tudd, van valaki akire számíthatsz.
- Nem tudom mit akar tőlem. –próbáltam védekezni.
- Csak jobban megismerni téged. Zavarna? –éreztem ismét meleg kezét a csuklómon.
- Szerintem ha nem lenne az igazgatóm, tök jóban lennénk. Így viszont elég gáz. -tértem ki a kérdés elől.
- Ne butáskodj már! Mikor engednek ki? –kacagott zavartan. Egy kicsit tényleg furcsa volt, de Blake egész szimpatikus.
- Remélem már holnap. –suttogtam a lehető leghalkabban.
- Akkor este vacsizni jössz velem! –jelentette ki a legnagyobb magabiztossággal. Erre muszáj volt mosolyognom. Tetszik a stílusa.
- Értem. Na de igazgató úr! –mosolyogtam, mialatt szívem majd kiesett a helyéről. Ez eszméletlen… Mennyire elmebetegség, hogy bepróbálkozik nálam az igazgató. Az eszem meg áll. Ez teljesen ésszerűtlen.
- Érted megyek. Abbey Road 26. igaz? –mondta, miközben hallottam ahogy felkel.
- Maga elképesztő! –mosolyogtam. Blake szebbé tette a napomat. –Mégis honnan tudja?
- Én vagyok az igazgató! Egyébként meg mondtam, hogy tegezz légyszíves! Vagy én is magázni foglak. –mondta szemrehányóan, de teljesen elpoénkodva az egészet.
- Igen is uram! Vagyis... Oké James. –mondtam elhúzva a végét. Borzasztóan idegen volt nekem a dolog. Tegezni egy tanárt? Nem, hogy az igazgatót.
- Szia! –hajolt hozzám a fülembe suttogva, majd egy gyors puszit nyomott a homlokomra. Megfagyott bennem a vér. Valószínűleg olyan színem lehetett mint egy ráknak. Kicsit kellemetlenül érintett a dolog.
- Öhm… Szóval… Szia! –mosolyodtam el kissé idiótásan. Forró leheletét még mindig éreztem, amiből azt a következtetést vontam le, hogy nagy valószínűséggel még mindig nem távolodott el tőlem.
- Jó napot Mr. Blake! Szia Elie! –nyitódott az ajtó beengedve Matt meglepődött hangját. Nem esett le rögtön a dolog. Nem tudtam, hogy hogy kerül ide ez a srác.
- James! Te mit keresel itt? –hallottam egy másik hangot ami nem Matt -hez tartozott. Ez sokkalta vékonyabb volt és csipogós. Mégis ismerős. Shane!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése