18. Frejezet - Mindent tudok

Emberek, hiányoztok.. Ennyire elcsesztem volna a blogot, hogy nem igazán jeleztek vissza? Egyébként meg köszi a pipákat. Remélem a mostani rész jobbra sikeredett, jó olvasást kívánok!

*Elie szemszöge*

- Hogy érted ezt? –rázta meg fejét Mr. Blake, a meglepődöttség után felocsúdva.
- Azt kérdeztem, hogy mit keresel ennél a nyomorultnál? –kopogott beljebb magassarkújában Shane.
- Te mégis mit képzelsz magadról? –hallatta szemrehányó hangját Matt. –Megbeszéltük, hogy visszafogod magad!
- Ezt ki kérem magamnak! James, azt kérdeztem, hogy mit keresel itt? –sikongatott, fülsiketítő hangon a szőkeség.
- Mi ez a számon kérés? Mit gondolsz magadról kisasszony? Egyébként meg te mit csinálsz itt? Már megint nem mentél be suliba? – halkult el egyenletesen Mr. Blake hangja, tőlem távolodva valószínűleg Shane felé indult.
- Eressz el! –szisszent fel a lány.
- Ne aggódj, mindennek meg lesz a következmény. Este megbeszéljük, és most tünés a suliba! Negyedik órára még beérsz! – hallottam egy apró koppanást, amiről arra következtettem, hogy James meg lökhette a lányt.
- Te egy vadállat vagy! És te is Matt, rohadjatok meg! Utállak benneteket. Nyugi James két hónap múlva el is tűnök! Elhúzok innen a picsába, csak titeket ne lássalak! Nem vagy az apám, és nem parancsolhatsz nekem! –ordított rikácsolva, majd szinte beleremegtek a falak úgy bevágta az ajtót. Kicsit leblokkoltam. Nem igazán fogtam még fel a dolgokat. Még végig kellett gondolnom amit Shane a fejemhez vágott.
- Elnézést kérek Elie! –tért vissza hozzám az igazgató.
- Öhm… Semmi gond, de tényleg. –éreztem egy apró könnycseppet ami alig láthatóan folyt végig arcomon. Igazából nem érdekel mit mond Shane, de ez most szíven ütött.
- Hé diri! Én is itt vagyok! –hallottam a háttérből Matt hangját.
- Igen, látlak. Azt tanácsolom, hogy te is húzz innen! –mondta szemrehányóan Mr. Blake.
- De hát van igazolásom! – nyafogott Matt felülkerekedve Blake érvein.
- Tudom. –sóhajtott a igazgató, feladva a küzdelmet. –Akkor én megyek. Elie, még beszélünk, ha te is úgy érzed –fogta meg kezemet szégyenlősen és alig láthatóan megsimogatta arcomat. Elképesztően égő volt, hogy Matt végig nézte ezt a kis jelenetet. Valószínűleg paprika piros arccal ültem a sötétségbe meredve.
- Viszlát Mr. Blake –köszöntem el halkan. Ebben a pillanatban nem esett volna olyan nehezemre letegezni, de hát Matt előtt, nem hiszem, hogy jól jött volna ki a dolog. Pár másodperc után, hallottam a csikorgó ajtónyílást és a kilincs halk kattanását, ahogy James távozott a kórteremből.
- Örülök, hogy látlak Elie! –foglalt helyet a fiú, a szokásosnál is flegmább módon. – Vagyis… Nem akartalak megbántani. –torpant meg egy cseppet, visszagondolva, mit is mondott.
- Oké, semmi gond. –jöttem kicsit zavarba. Furcsa dolgot éreztem. Erősnek és keménynek hittem magam. Valahogy olyan volt, mintha senki sem tudna ezentúl megbántani és mindent túl fogok élni. Egy szempillantás alatt távoztak belőlem az érzelmek. – Egyébként mért jöttél ide? –kérdetem egy kicsit mogorvábban.
- Kíváncsi voltam mi történt. Jobban mondva tudom mi történt. Nézd, nem akarlak megijeszteni, de az egész suli rólad beszél. –próbált sajnálkozó hangnemre váltani, de hangjában éreztem a megvetést és a kár örömöt.
- Nem érdekel. –vágtam rá mintha nem is én mondtam volna. Teljesen meglepődtem. Én eddig nem ilyen voltam.
- El kell mondanom valamit. –szólalt meg egy sóhajtás közben. –A helyzet az, hogy… Szóval… Én voltam a lakásodon. Sehol sem találtalak így keresni kezdtelek. Az történt, hogy megtaláltam az apukádról készült fényképet, és az interneten keresett előzményeidet is. –mondta egy szuszra.
- Ezt mégis hogy gondoltad? –bukkant elő egy kövér könnycsepp szemem sarkából, visszanyerve előző énemet.
- Pont úgy! –tanúsította intelligenciáját Matt.
- Rendben, akkor tudsz mindent. Mit akarsz csinálni? –húztam el a számat, a legrosszabbtól tartva.
- Minimum szét kürtölöm az egész suliban! –vihogott a fiú. Teljesen lesokkolva gondoltam bele a következményekbe. Féltem, hogy mi fog történni, de hát nekem már mindegy. Előbb vagy utóbb mindenképpen ki fognak derülni a dolgok. – El tudod te képzelni mekkora szenzáció leszel? Rendben, már nem először történik meg, hogy valaki tizenkilenc évesen szül, meg ez tökre nem nagy szám, de az, hogy a kis, ostoba, csendes, visszahúzódó lányka, aki senkinek sem árt, bekapta a legyet… Na ebből lesz pletyka az biztos. –mesélte, teljesen átszellemülve. Szóhoz sem jutottam. Persze, bele gondoltam már, hogy mit fog szólni hozzá a suli, de mégis megijedtem.
- És képes lennél megtenni? –nyögtem végül, néhány könnycseppet letörölve az arcomról.
- Nem. Nem lennék rá képes. –vett egy nagy levegőt, átváltva jó fiúba.
- Ezt hogy érted? –ültem feljebb. Meglepődtem.
- Tudod miért nem? Azért mert nem tehetem! Képes vagy felfogni, hogy bele szerettem egy… Egy lányba, aki annyira ellopta a szívemet, hogy még azt sem érdekel, hogy vak! Sőt tovább megyek. Számomra sem érthető, de az sem izgat, hogy terhes. –hadarta, a megszokott flegmázás nélkül. Hangja szinte simogatott. Erről az oldaláról még igazán nem ismertem.