2013. december 1., vasárnap

13. Fejezet - Hányinger, szédülés

Mint ígértem, itt az új részt. Bár a megjegyzések nem gyűltek, kaptam pipákat és feliratkozókat! Remélem tetszeni fog ez a fejezet is.
A suli gáz, ezért valószínűleg megint késni fog a következő rész. Remélem ezért nem hagytok cserben. Valószínűleg csak egy hét múlva tudom hozni, bocsi.


*Elie szemszöge*

Kissé megremegtem. Nem tudom mit akar Blake. Te jó ég! Hány inger… Hol a mosdó?
- Bocsánat! –csuklott el a hangom, mivel szám elé kaptam. Kirohantam a fehér irodából, a mellette lévő fehér mosdóba. Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy ne rókázzam le a barna parkettát és a mosdó csempéit.
Blake az ajtó előtt állt. Néha bekopogott, hogy adjak életjelet magamról.
Pár perc szenvedés után hirtelen erőre kaptam mintha mi sem történt volna.
- Mi volt ez Elie? –léptem ki az ajtón egy öltönyös alakba ütközve. – Haza vigyelek? Vagy orvoshoz? –ölelt át az igazgató. Mit mondjak elég pikáns helyzet volt. Kissé furcsán éreztem magam karjaiban de testemet átjárta valamilyen bizsergés.
- Gondolom csak elrontottam a gyomrom. Nem kell haza… - fejeztem volna be, de eszembe jutott, hogy nem is lenne olyan rossz kihagyni egy napot. – Nem érzem túl jól magam. –kaptam a fejemhez.
- Ugye tudod, hogy orvoshoz kellene vigyelek! –engedett el az igazgató. Kissé elvörösödött. – Haza viszlek kocsival.
- Igazán nem kell. –küldtem kedves mosolyt Blake felé. –Haza találok egyedül is, nem lesz bajom. Az óráimat ugye igazolni fogja?
- Természetesen. Ha valami baj van azért menj orvoshoz! –adta ki a parancsot mialatt felsegítette kabátomat. Eszembe jutott valami.
- Tanár úr, mit szeretett volna mondani? –pillantottam vissza. Az ezüst színű kilincs már a kezemben volt.
- Nem fontos. –lépett közelebb, mire egy gyors viszlát kíséretében távoztam az irodából.
Egy nagy sóhaj után megindultam a kijárat felé. Lábaim automatikusan vittek az izgalomtól mentes, szürke árnyalatú folyosón. Itt-ott néhány régi tabló kép mellett a falon diákok képzőművészeti alkotásai lógtak. Nem hagyott nyugodni a kérdés. Vajon mit akarhat Blake? Lehetséges, hogy Shane, a lánya mondott valamit? Nem, nem hiszem. Nem úgy ismerem az igazgatót, ő nem ilyen. Köztudottan jó híre van a diákok között. Fiatal, megértő, spontán és… Jól néz ki! A lányok felének csorog utána a nyála. Sőt szingli. Jobban mondva özvegy. Shane a mostoha lánya. A felesége első házasságából, aki pár éve meghalt. A nő sokkal idősebb volt nála ha jól tudom. Azóta a szőkeség vele él, mintha az igazi lánya lenne.
- Hová mész? –kapta el a karom valaki. Felszisszentem. Kissé hátra hőköltem, majd léptem is egyet hátra. Mikor végre feleszméltem rájöttem, hogy a hang és a kéz egy vörös, göndör hajú lányhoz tartozik. ~Őt ismerem!~ futott át az agyamon.
Mindig Shane-nel lóg. A neve… Szóval a neve… Natasha!
- Semmi közöd hozzá Natasha! – förmedtem rá.
- A nevem Nadia! –markolta meg a pólómat és közelebb húzott magához.
- Nadia vagy nem Nadia, hagyj békén! –téptem le magamról a karját, és elsiettem mellette.
- Képzeld Matt épp most ment el Shane-nel ebédelni. –kiáltott utánam a göndörke, mithe valami nagy szörnyűséget mondott volna.
- És ez engem hol érint? –pillantottam vissza, teljes nyugodtsággal. Semmilyen féltékenységet nem éreztem. Ellenben hatalmas megvetés tombolt bennem leginkább Matt iránt, de Shane és Nadia sem maradt ki a jóból.
Nem tűrtem tovább a vöröske szúrós tekintetét, és meglepődött arcát ezért sarkon fordultam és kibillegtem az ajtón.
Haza felé indultam. Igazán nem lakom messze a sulitól. Útközben Matt-re gondoltam, majd Shane –re. Aztán Mr. Blake-re. Valami mennyei sugallat hatására előkotortam a telefonomat. Le volt némítva iskola idő alatt ezért nem hallhattam az üzenet avagy hívás jelző hangját. Feloldva a képernyőt észrevettem egy még nem olvasott SMS-t. Ismeretlen számról érkezett. Nem voltam izgatott, végül is csak egy üzenet. Viszont mikor olvasni kezdtem, teljesen lesokkoltam.

Szia! Nem kellene, hogy tudd ki vagyok. Szégyellem is magam amiatt, hogy felnőtt létemre mint a kisovis titkos üzenetet küldök. Nézd, nem tudom, hogy fogom elmondani de egyszer muszáj lesz. Egyáltalán nem helyes amit csinálok. Próbálok ellenállni az érzésnek, de valahogy nem akarózik. Válaszban nem reménykedem, és nem vagyok benne biztos, hogy valaha is felfedem a titkom. Holnap remélem újra látlak!

Mi a manó? Vagy ki a fene? Biztosan Matt. Most szórakozik velem? Vagy Shane –nel? Hihetetlen haragot éreztem. Hogy teheti ezt?
Hirtelen megszédültem. Valami nincs rendben. Közben haza érve beléptem a világos narancssárgára meszelt apró kétszobás lakásba. Lerúgtam a bakancsom és az a laptopom elé ugrottam. A gépem egy világos barna asztalkán volt elhelyezve, ahol általában ebédelni is szoktam. Kevésbé a titokzatos SMS miatt aggódtam. Felnyitottam a csodamasinát és rákattintottam egy böngészőre. Vadul kocogtatni kezdtem a betűket, két szavat gépelve: terhesség jelei. Átfutottam néhány oldalt, majd nagyot sóhajtva lecsuktam a laptopot, fejemet pedig ráhajtottam. Zokogni kezdtem. Nem tudom mit éreztem. Azt hiszem félelmet, de ekkorát még soha. Még akkor sem mikor José elhagyott. José! Úristen, ez nem lehet…
Felpattantam, amivel majdnem hátra döntöttem a forgószékemet. Csak most vettem észre, hogy a kabátomat le sem vettem. Megkerestem a bakancsom párját amit az imént szétrúgtam, és kiperdültem az ajtón. Eszembe se jutott bezárni.
A gyógyszertárba rohantam. Tudom, felelősségteljesebb lett volna orvoshoz menni, de ebben a helyzetbe ezt nem tudtam megtenni.
Belibbentem az üveges ajtón, és a pulthoz siettem. Teljesen elpirultam. Kellemetlennek éreztem, hogy terhességi tesztet vásárolok.
Egy kedves fiatal gyógyszerész állt a pultnál. Teljesen spontán átadta a kért árut (ami mondhatom nem volt valami olcsó) sőt ha igényeltem volna, el is magyarázta volna a használatát.

Nem volt erőm haza sétálni, ezért fogtam egy taxit. A kezdeteleges izgatottságból őrült félelem alakult. Mikor ismét haza értem, teljesen sokkos állapotban voltam. Lábaim nem tudták megtartani súlyomat, homályosan láttam. Alig tudtam elolvasni a használati utasítást. Próbáltam összeszedni magam, mindkevesebb sikerrel. Remegve végeztem el a tesztet, habár érdemes lett volna reggelig várni, ugyanis akkor pontosabb. Az útmutató alapján 10-15 percet várnom kellett. Borzalmasan hosszú időnek tűnt. Számoltam a másodperceket. Halálosan ideges voltam. Miután letelt az előre látott idő, a tesztért nyúltam, és…

8 megjegyzés:

  1. egyszerüen tök jóó :D <3 !! nehogy azon parázz h nem tudod oan gyakran kirakni a kövi részeket :D ...mer pl én koliba vok és nincs gépem ezért egész héten csak infóórán tök gépezni xdd..de naéés..tökjó h hétvégén hazajövök és itt van ez :D ..jujj és bocsii..nem tok normálisan fogalmazni xDDD

    VálaszTörlés
  2. úristen............ nagyonjólettt wáohhh siesss a kövivel..

    VálaszTörlés
  3. Szia:) tök véletlen hogy amikor José elment arra gondoltam pont h mi lenne ha teherbe esne tőle) siess mert imádom de egyébként nem baj h nem lesz olyan gyakran mert így még jobb lesz elolvasni a kövi részt a várakozás miatt:)

    VálaszTörlés
  4. Még csak most kezdtem el a blogodat, de mégis annyira de annyira jó. Én is amikor elment José akkor arra gondoltam, hogy mi lenne a Ellie terhes lenne. Nagyon szuper! Hoz gyorsan a kövit! :DD
    Xxx Lokii

    VálaszTörlés
  5. Tényleg ennyire kiszámítható volt? :(
    Na mind egy :D
    Készül már, készül. Remélem tetszeni fognak az új fordulatok. Lesz még jó pár!

    VálaszTörlés
  6. mikor leeesz kirakva a következő?:ccc úúgyvárom csak ezért kapcsoltam be a laptopot:c

    VálaszTörlés