2013. november 5., kedd

2. Fejezet - Valami nincs rendben

Meghoztam a második fejezetet, ha érdekel valakit. Jó olvasás :)



*José szemszöge*

- Beszélnünk kell. –nyögtem ki végre, amit már tegnap óta meg akartam beszélni a lánnyal, de a szívem szakad meg ha erre a témára gondolok.
- Mond!- mosolygott Elie, de láttam barna szemeiben, hogy előre fél a mondanivalómtól. Teljesen megnémultam. Nem tudtam elmondani neki. Lesütött szemekkel bámultam a pokrócomat, nem tudtam tovább a lány szemébe nézni. Nem voltam képes a szemébe mondani.
- Valami baj van?- hajtotta barna fejét az ölembe, hogy rá tudjak nézni. Gesztenye barna szemei csillogtak, vagy inkább ragyogtak a résnyire nyitott ablakon beszűrődő fénysugaraktól. –José, mi a gond?- Tűnt el a mosoly arcától és jelentek meg a helyén az aggodalmas ráncok. – José? Mi a gond?- zökkentett ki ismét az álom világomból.
- Semmi, kicsim. – Mondtam végül és nagyot szusszantam. Gyáva vagyok. Egyszerűen nem tudom elmondani neki.
- José, nem csináld már! – emelte fel a hangját és idegesen túrt hullámos barna hajába. Arcán még mindig ott éktelenkedtek az aggodalmas ráncok.
- Semmi. – Válaszoltam vigyorogva, ismét visszahozva az előző vidám Josét, félresöpörve a gondjaimat. Bármennyire is nem szeretném, muszáj lesz elmondanom a történteket. – Tudod mit akartam mondani? – Varázsoltam csibész mosoly az arcomra.  –Tudod mit? Tudod?- közelítettem Elie -hez akinek időközben eltűnt az aggodalom arcáról és ő is vigyorgott, jelezvén, hogy tudja mit akartam.
- Menjünk valahová! – hajoltam el tőle egy csók után.
- Szörnyű vagy! – rebegtette fekete szempillát a mellettem fekvő, vagyis alkarjára támaszkodó barna hajú lány.
Elie fegyver szünetet kérve bement a fürdőszobába, sminket igazítani, míg én ismét a telefonommal kezdtem babrálni.
Miután kijött a kékre meszelt fürdőszobából, aminek ajtaja az íróasztal mellett helyezkedett el, komótosan elindultunk. Ő felvette a balett cipőjét, én pedig a cipőhúzót kezdtem keresni. Mikor megtaláltam,  segítségével belebújtam az agyon kopott tornacipőmbe, mire Elie elmosolyodott.
Szóltam anyunak, hogy elmegyünk, majd kiléptünk ugyan az ajtón, de egyenlőre nem tudtam, hogy hová indulunk. Reméltem, hogy a barátnőm nem fogja megkérdezni, de mégis megtette…
- Nem tudom. – vallottam be végül, mire mindketten elmosolyodtunk, egy apró szájra puszit váltva.
- Mi lenne… Mi lenne, ha csak úgy céltalanul sétálgatnánk? – hangsúlyoztam költőt játszva, mire Elie elnevette magát.
 - Rendben.  –helyeselte egy apró biccentéssel.
Valljuk be, volt egy kis hátsó szándék is ebben a „céltalanul sétálgatós” dologban. Nem voltam valami kreatív, szóval reméltem, hátha akad alkalom az út során, mikor elmondhatom a titkomat.

- Most pedig fagyit fogunk enni hölgyem! –próbáltam előhozni a leghivatalosabb hangomat egy hot dogos kocsira mutatva.
- Ezt te sem gondoltad komolyan!  - nevette el magát a mellettem álló lány.
- Hoppá, akkor hot dogot fogunk enni. – vontam meg a vállam pár másodperc bambulás után, miután feleszméltem, hogy miről van szó. Még mielőtt áthaladtunk volna az úttesten jutott pár másodperc egy apró csókra, mire a jelzőlámpa zöldre váltott.

- Tiszta maszat lettél! –vigyorogtam a lányra.
- Azon segíthetnél…  - mosolygott közelebb húzódva hozzám, mire én nem tétlenkedve nyaltam le az arcáról a ketchup foltot.
- Fúj!  – törölte végig nyálas arcát.



Két órát sétálgattunk, folyton vihogva és be nem állt a szánk. Körülbelül este hat óra lehetett mikor Elie – ék kapujába értünk. Az ég már kezdett vörös árnyalatokban pompázni a lemenő nap sugaraitól.
- Holnap mikor jössz haza a suliból? –érdeklődtem, kissé bűntudatot érezve a titkolózás miatt. Csodálkoztam, hogy a barátnőm semmit nem vett észre. Vagy előfordulhat, hogy mégis, csak nem szól róla.
- Három felé. Lenne kedved átjönni? –kérdezte tündéri hangon, boci szemekkel.
- Persze.  Négy körül jövök.  –hadartam el a válasznak szánt mondatod, majd búcsúzás ként a lány gyönyörűen, csillogó barna szemeibe néztem és megcsókoltam.



*Elie szemszöge *

A hosszú séta után rendesen kifáradtam. Igyekeztem minél hamarabb megenni a vacsorának szánt sonkás szendvicsemet és lepihentetni fáradt végtagjaimat.
José, ma egész nap furcsán viselkedett. Egyszerűen nem volt önmaga…
Holnap muszáj lesz rákérdeznem. Ez nem mehet így tovább. Leginkább attól félek, hogy egy másik lány van a dologban. Ha tényleg ez a helyzet abba én bele halok.
Meglátjuk mit hoz a holnap…- gondolkodtam elmorzsolva pár könnycseppet.




2 megjegyzés:

  1. Szia! Kész a kritikád :) http://blogoscuccok.blogspot.hu/2013/11/design-kritika-7.html

    VálaszTörlés