7. Fejezet - Mégis mi történt?

Oké, mint ígértem, hoztam az új részt. Jó, jó nem olyan izgi, de hamarosan jönnek az újabb fordulatok.
Jó olvasás! Komikért, feliratkozókért nem haragszom ám :)

*Mrs. Benett szemszöge*

- Ugyan már, csak alszik. Hülye kölök. –röhögtem a húgom arcába, aki sík ideg volt és el akarta hitetni, hogy Elie öngyilkosság céljából két doboz altatót vett be.
- Nati! A lányod! –ordított. Nem láttam tisztán, minden homályos volt. Nem apróztam el az ivást.

Egy kórházi széken kezdtem magamhoz térni a fejem iszonyatosan fájt. Még kissé homályosan láttam. Mikor kezdett kitisztulni a kép körbenéztem, megbizonyosodva, hogy tényleg kórházban vagyok. A húgom fel-alá járt a folyosón. Nem értettem mi van.
Hirtelen kezdett valami derengeni.
- Aisha, mi történt? –kérdeztem mint egy őrült. Hiába, az alkohol hatása nem múlik el olyan könnyen.
- Az történt drága nővérkém, hogy Elie öngyilkos akart lenni. Te meg leittad magad rendesen. –mondta könnybe lábadt szemmel.
- Hogy mi van? –pattantam fel, elkapva Aisha vállát és erőteljesen megráztam. Mintha egy pillanat alatt kijózanodtam volna. – Hol van Elie? Látni akarom! –ordítottam torkom szakadtából.
- Hölgyem! Kérem, nyugodjon meg. –a lánya állapotát stabilizáltuk. –lépett ki egy ápoló valamelyik fehér ajtón. –Kimostuk a gyomrát. Most alszik, remélhetőleg nem szenvedett semmilyen maradandó károsodást. –mondta a kedves fiatalember, vállamra helyezve jobb kezét.
- Be akarok menni hozzá! –sziszegtem, felkészülve arra, hogy ha nem engednek be, botrányt csinálok.
- Mint mondtam még alszik, de tessék csak bemenni. – válaszolt minden nyugodtságát összeszedve az ápoló, ellépve az ajtóból, nekünk utat adva.



- Aisha… Kérlek, ne haragudj. –ültünk le az Elie mellé, aki csendesen szuszogott. A mellette álló gépek sorozata csipogva, csörögve hallatták hangjukat.
- Én nem haragszom, de fel tudod fogni, hogy a lányod meghalhatott volna? –sziszegte fogai közt. –Őt is el akarod veszíteni? –folytatta szemrehányóan.
Végre felfogtam, hogy mi történt. Elie valószínűleg valóban a halál szélén állt.
- Az nem történhet meg. –szorítottam össze ajkaimat és sírni kezdtem.
- Nati, össze kell szedned magad. Vigyáznod kell Elie –re. –ölelt át a húgom. Erre most nagyon szükségem volt. –Nézd, lehetséges, hogy máskor is megpróbálja. –mondta ki a fájó mondatot amire gondolni sem szerettem volna.
- Nem fogom. –hallottunk egy gyöngécske hangot. –Anyu, ne haragudj. –folytatta a hang, aminek hangforrása Elie volt.
- Hogy tehetted ezt velem? –hajoltam a lányomhoz és mindketten zokogni kezdtünk.
- Ne haragudj, nem akartam. –csuklott el a hangja.
- A szívbajt hoztad ránk! –szólal meg a húgom, jelezvén, hogy ő is itt van. Hiába, Aisha mindig is Aisha marad. Nem bírja a nyálas jeleneteket.
- Ais néni! –csillant fel az időközben felülő lány szeme.
- Nagyon hiányoztál Elie. –lépett közelebb az ágyhoz. –Mégis hogy gondoltad így fogadni rég nem látott nénikédet?
A lány szeme könnyes lett.
- Mikor lesz a temetés? Addigra hazaengednek, ugye? –mondta szívszaggató fájdalmas hangon, témát váltva.
- Még ma este hazajöhetsz. A temetés holnap délelőtt lesz. –válaszolt Aisha helyettem.

*Elie szemszöge*

Megtettem. Nem tudom miért de megtörtént.
A kórházban ébredtem. Eléggé melegem volt, és szédültem is. Nem szeretek kórházban lenni. Gépek csipogására és anyu hangjára nyitottam ki szemeimet. A szemközti falon lógó órára nézve megállapítottam, hogy délután öt óra van. Visszagondolva a történtekre nem igazán akartam beszélni róla. Még mindig meg akarok halni. Nem fogom magam túltenni a történteken.

- Anyu ide tudnád adni a telefonomat? –néztem az éjjeli szekrénynek kinéző fehérre mázolt vas dobozra aminek kerekei is voltak.
- Persze. –mondta, majd körülsétálva az ágyamat, a kezembe adta a készüléket.

Atya világ… Vagy húsz SMS és rengeteg nem fogadott. Természetesen José –tól.
- Anya, Ais néni, kimennétek egy kicsit kérlek? Szeretném felhívni Josét. – kértem boci szemekkel, viszont kicsit szégyelltem is magam.
- Persze, kicsim bólintott anyu, hosszú fekete pilláit rebegtetve.
Miután mindketten kimentek a szobából, maguk után becsukva az ajtót, tárcsáztam a már jól ismert számot.

- Hercegnőm! Te meg hol az égben voltál? Majdnem megőrültem. –hallottam a vonal másik végéről a fiú hangját akit mindennél jobban szeretek. Könnyeim ismét utat törve maguknak, végig folytak az arcomon.
- José, hiányzol. –nyögtem ki, mivel más nem jutott eszembe.
- Te jól vagy? –váltott témát a fiú. Hallottam, hogy elcsuklik a hangja. Annyira nehéz nélküle. Nem… Nem akarok belegondolni, hogy hamarosan minden kapcsolatot meg kell vele szakítanom.