11. Fejezet - Az irodámba!

Helló, itt az új rész! Jó olvasást, komizni, pipálni ér!

*Elie szemszöge*

- Megőrültél? –kaptam a számhoz miután Matt ajkai elváltak enyéimtől. A tömeg ordított és tapsolt. Szorgosan törölgettem az arcomat és szinte sírva fakadtam…
- Wilkinson, Benett! Az irodámba! –tört át a tömegen egy fiatal úriember. Mr. Blake, az igazgató, aki ezek szerint végig nézte az előbbi jelenetet. Te jó ég! Ezt most nagyon nem kellett volna. Négy év alatt egyszer sem voltam az igazgatóiba. Még soha nem volt velem gond.
- Nyugodj meg Benett! Nem lesz baj. –vigyorgott rám Matt. Borzasztóan dühös voltam. És… Habár undorodom az efféle fiúktól, gyönyörű kék szemei elvarázsoltak. Nagyon emlékeztettek valakire. Joséra.
- Kussolj! – sziszegtem rá minél halkabban, mivel Blake igazgató előttünk lépkedett. –Ha miattad kerülök bajba, én… Én.. –folytattam volna, de a fekete öltönyös férfi válla fölött hátrapillantott, szúrós szemeket meresztve rám.
Matt rám kacsintott, mire én undorodva grimaszoltam, majd éreztem ahogy a fiú keze enyémhez ér és igyekszik megmarkolni azt. Idegesen rántottam el és felszisszentem..
- Most már elég legyen! –mondta határozottan az igazgató, habár nem fordult hátra. Szinte éveknek tűnt mire egy sötétbarna ajtóhoz értünk. A küszöböt átlépve azonban nem egy szobába, hanem egy apró helyiségbe értünk ahonnan még két ajtó nyílt. Az egyikről megállapítottam, hogy valószínűleg WC, a másikról viszont csak feltételeztem, hogy az iroda.
- Itt várjatok! –mutatott egy igencsak kényelmetlennek látszó padra. – És próbáljátok nem felfalni egymást. –tette hozzá gúnyosan mielőtt belépett az előzőhöz hasonló sötétbarna ajtón. Nem tudom szívesebben robbantam volna fel, vagy süllyedtem volna el.
Matt kényelembe helyezte magát a fából készült padocskán de én nem ültem le.
- Foglalj helyet szép lány! –paskolta meg a padot és kissé arrébb csusszant. –Hidd el, sokat fogunk itt várni.
- Ne szólj hozzám! –mondtam valamiért nagyon vékonyka hangon. Hirtelen hányingerem lett, habár kevésbé Matt -től. Furcsa…
- Kérlek nyugodj meg. –váltott át a fiú vigyorgásból, kedvesnek tűnő mosolyra. Ezt az oldalát még nem láttam. –Inkább, mond meg a neved! –tért vissza a csibész arcára.
- Elie. –adtam meg magam, hátha békén hagy. Tévedtem.
- Szép neved van. - jelentette ki ismét szelíden mosolyogva. –Matt vagyok. –nyújtotta felém jobb karját amit eszem ágában sem volt megfogni.
- Tudom. –húztam félre a számat. Kezdtem felengedni.
- Én is tudok ám rólad dolgokat… - biccentett a mellette lévő helyecske felé. A lábaim kezdtek elfáradni ezért mellé kellett ülnöm.
- Nem tudsz rólam semmit. –mondtam határozottan, majd lehajolva, letöröltem egy sárfoltot bakancsomról.
- Dehogynem. –dőlt neki a hófehérre meszelt falnak. –tudom azt, hogy tizennyolc vagy és, hogy gyönyörű.
- Ez a legjobb csajozós szöveged? –pillantottam rá, de mivel tekintetünk találkozott, elkaptam a fejem.
- Hé, neked gyönyörű szemeid vannak! –mondta meglepődve és kissé behajolt, hogy láthassa. – Figyelj, az esti vacsora meghívás még áll. –vont vállat, feladva azon próbálkozását, hogy a szemembe nézhessen. – És ha már így összehozott minket a sors, de legalább is Mr. Blake, megismételhetnénk azt a csókot. –éreztem szúrós tekintetét a tarkómon, mivel nem néztem rá.
- Te teljesen őrült vagy. –adtam meg magam. Szint már kezdett aranyosnak tűnni ahogy próbálkozik.
- Akkor mondj egy utcát meg egy házszámot és hétre érted megyek. –villogtatta hófehér fogsorját.
Megijedtem. Nem tudom miért, de féltem. Eszembe jutott José. Majd José után… Utána apa.
~meg kell nyugodnod Elie!~ küldtem a parancsot magamnak, mivel éreztem, hogy könnyeim a felső szemhéjam alatt várakoznak. Nem akartam magyarázkodni Matt-nek.
- Oké! –küldtem egy kedves mosolyt a srác felé, aki tágra nyílt szemmel bámult. Várjunk csak… Mire is mondtam én igent?
- Akkor mond az utcát! –zökkent vissza régi kerékvágásba Matt.
- Abbey Road 26. – mondtam ijedten vékony hangon. Hoppá, ezt nem kellett volna.
- Bejöhettek! –nyílt résnyire az ajtó és szólt ki rajta az igazgató.
Remegni kezdtem. Minden porcikám bizsergett. Olyan lassan lépkedtem ahogy csak tudtam.
- Nyugodj meg! –tette vállamra kezét a fiú, egy biztató mosoly kíséretében.

- Na szóval, fiatalok! –próbált komoly arcot vágni Mr. Blake, nem sok sikerrel. Majdnem elröhögte magát. Ő egy bőrkanapéban ült, velünk szemben. –Szóval… Az a kérés, hogy ne az iskola folyosóján intézzék a szerelmi ügyeiket! –húzta el a száját, szúrós szemeit meresztve.
- Kérem szépen igazgató úr! Én nem is ismerem ezt a lányt! Ő jött oda, és letámadott! –mondta határozottan Matt, kissé felemelkedve székéről.